Éjjel-nappal Budapest: Egy szőke lánnyal költözött össze Anikó

Egy dögös szőke lánnyal költözött össze Nádai Anikó, az RTL Klubon minden hétköznap este a Fókusz után látható Éjjel – Nappal Budapest sztárja.

A barna hajú szépséget pár héttel ezelőtt kirakták a közös albérletből, akkor egykori szeretőjéhez, Kristófhoz költözött. A macsó srácnak, azonban volt egy lakótársa, Szandi, aki gyűlölte Anikót. Amikor viszont srác erőszakoskodni kezdett Anikóval, a szőke szépség meglepő módon a lány pártjára állt, sőt Kristófot kidobta a lakásból és Anikónak felajánlotta, hogy költözzön be.

anikoszandi.JPG

„Jól esett Szandi gesztusa, remélem, innentől kezdve jó viszonyban leszünk!”- mondta Anikó. „Könnyen ismerkedem, de nehezen barátkozom. Igaz, ha valaki közel kerül hozzám, akkor bárhol és bármikor számíthat rám. Korábban két igazi barátnőm volt. Az egyikkel még Baján ismerkedtem meg, együtt dolgoztunk. Sokat köszönhetek neki, a Való Világ alatt is mindig mellettem állt, és anyukámnak is segített. Később, mikor ő is Pestre költözött pár hónapig együtt is laktunk. A másik igazi barátnőmmel az RTL Klubnál találkoztunk. Ő nemsokára férjhez megy, én leszek a nyoszolyó lány.”- mesélte mosolyogva Anikó.

Szólj hozzá!Légy kedves. Értékeljük.

A hozzászólásod